Vashiány – avagy hogyan lett a szatyorból kockázatelemzés
Aki azt hiszi, hogy egy balesetmegelőzési előadó mindig sisakban születik, és gyárilag ABS-szel van szerelve, az téved. Én például 15 évesen egy Jawa Mustang segédmotoros-kerékpárral kezdtem. A Mustang… nos, az nem motor volt. Az karakterépítő eszköz. Nehezen gyorsult, cserébe teljesen kiszámíthatatlanul működött. Ha volt kedve, ment. Ha nem, akkor te toltad – ez egy korrekt, kétoldalú megállapodás volt köztünk.
A motoros logisztikám is kifinomult volt: nem hátizsákkal jártam vásárolni, hanem szatyorral, amit hazafelé elegánsan a kormányra akasztottam. Mit tudtam én akkor a lengéscsillapításról, a kormányelfordítási szögről meg a centrifugális erőről?
Aztán jött a Szabadság-hegyi kanyar, a 21-es busz, a szatyor, az első kerék, és a klasszikus zakózás, amit ma már oktatási célra is lehetne használni.
A tanulság akkor csak annyi volt: „oké, akkor motorozni nem kell.”
Ez az érzés évtizedekig kitartott.
A visszaesés
Aztán 2017-ben valami eltört. Vagy helyreállt.
Újra motorra ültem. Egy Honda Today robogóra. Ez már nem a „ma majd megy, holnap nem” iskola volt. Ez megbízható volt, és én… beleszerettem. Annyira, hogy egész éves közlekedésre alakítottam át.
Téliesítés, motoros túlélőcsomag, minden, ami nem tilos (magas plexi, láb- és kormányzsák, akkumulátoros ülésfűtés). Ez volt az a pont, amikor rájöttem: a motor nem hobbivá vált, hanem közlekedési eszközzé.
És amikor a motor közlekedési eszköz, akkor a romantika mellé felelősség is jár.
Szintlépés – tanulás újra, 2023
Van 35 éve mindenféle, négykerekű járműre szóló vezetői engedélyem. Ennyi idő után az ember hajlamos azt hinni, hogy „tud közlekedni”. Aztán 2023-ban elhatároztam, hogy nagymotorra is megszerzem a vezetői engedélyt, és nagyon gyorsan kiderült a tapasztalat nem mindig előny.
Kifejezetten szokatlan élmény volt, hogy több évtizednyi rutin után újra kellett tanulnom a közlekedés egyes elemeit. Nem csak technikailag, hanem fejben. Más helyzetfelismerés, más veszélyek, más hibák, más következmények. Őszintén szólva saját magamtól is tartottam. Nem szerettem volna rögtön korlátlan A kategóriát, mert féltem attól, hogy vennék egy olyan motort, amivel már tényleg lehet száguldozni. És a lehetőség önmagában is kísértés. Ezért a szintlépés tudatosan maradt: 50 köbcentiről 125-re. A Honda PCX 125 pont elég lett.
Elég erős ahhoz, hogy közlekedési eszköz legyen, elég visszafogott ahhoz, hogy gondolkodásra kényszerítsen. És ami számomra fontos, ezen már rövidebb utakra el tudtam vinni magammal a páromat vagy a lányaimat. Ez teljesen új dimenziót adott a motorozásnak; nem csak élmény, hanem megosztott felelősség lett.
Maga az esemény – nem csak előadások, hanem közeg
A VASHIÁNY nem egy klasszikus „leülünk–hallgatunk–hazamegyünk” történet. Ez inkább egy motoros téli túlélőpont. Hárman tartottunk egyenként egyórás előadást, közben pedig rágcsa, üdítő, kávé, és ami legalább ilyen fontos: kötetlen eszmecsere. Az a fajta beszélgetés, amikor valaki félmondatokkal kezd, a másik befejezi, és mindenki tudja, miről van szó.
Az előadások:
- Somorjai István (instruktor, motoros újságíró): „Ne légy!” – avagy miért ütik el a motorost?
- Kíméletlenül őszinte boncolása annak, hogyan válik a motoros láthatatlanná – sokszor a saját döntései miatt.
- Vörös László Kartal (Kávézz A Helyszínelővel): „Akasztják a hóhért!” – a helyszínelő balesete
- Amikor az ember a saját módszereivel, reflexeivel találja magát szemben – a másik oldalon.
- Szeder Zozó (a „Motorozástan” könyv írója): „A psziché aknamezői”
Azok a mentális csapdák, amik nem csattannak, nem csúsznak, nem törnek – csak egyszer ott vannak, amikor már késő.
A helyszínt az And Ride Garage biztosította- „Csak egy garázs, ahol mi motorosok jól érezzük magunkat.” A hely pedig pontosan ilyen volt. Az az érzés, hogy itt nem vendég vagy, hanem része a közösségnek.
Vashiány – nem csak vasból van
A VASHIÁNY nem csak arról szól, hogy hiányzik a motor. Hanem arról is, hogy hiányzik a gondolkodás közössége. Hogy le lehet ülni, röhögni a saját hülyeségeinken, és közben kimondani „ezt megúsztam”, „ezt elnéztem”, „ezt legközelebb máshogy csinálom”.
A tegnapi egyórás előadás nekem is önreflexió volt. Mert a szatyor a kormányon nem csak egy vicces sztori 1989-ből, hanem tökéletes metafora arra, hogyan visszük magunkkal a kockázatot sokszor teljesen ártatlan formában.
Zárás
- Motorozni jó.
- Motorozni élmény.
- Motorozni szabadság.
